Facebook

A BARSZ rendszer és a Hajag

 

 

A Bakony egyik csúcsába rejtett titkos harcálláspont felelt volna Moszkva, és a NATO ellen az osztrák-olasz fronton harcoló magyar és szovjet alakulatok közötti kommunikációs összekötéséért.


szovjet vasszornyek

Szovjet vasszörnyek a Bakony csúcsán (Fotó: Kizmus Szabolcs/Hadsz)


A kormorántól a hópárducig

 

A hidegháború két katonai tömbjének egyre fokozódó fegyverkezési versenye, illetve a Szovjetunió hadseregének erőltetett modernizációja miatt határozta el 1956-ban az SZKP Központi Bizottsága, hogy egy vezeték nélküli, újfajta kommunikációs rendszert fejleszt ki a Kutatási Minisztérium NII-129 részlegével. A több évig tartó kutatás, illetve az ipari kémkedés útján megszerzett hadititkok ismeretében a mérnökök 1961-ben egy olyan nagyteljesítményű rádiórelé-hálózattervezetet adtak át a Kremlnek, amelynek egységei műholdkapcsolat nélkül is továbbítani tudták egymásnak a titkos katonai információkat 200-400 kilométernyi távon belül. Az 1962-ben hadrendbe állított, troposzférán keresztül kommunikáló adatátviteli technológiának a „Kormorán” fedőnevet adták az oroszok. A könnyen mozgatható híradós rendszert átlagosan háromévenként fejlesztették és finomították tovább, dekódoló elemek frissítései során a szovjetek mindig növelni tudták az állomások közötti hatótávolságot, az adatátvitel sebességét, illetve a hangátvitel csatornáinak számát. Moszkva 1966-ban az addig használatos analóg sugárzásról áttért a digitális adatközlésre. 1980-ban a frekvencia-diverzitás függvényében minimum 480 kBit, maximum 2 Mbit/másodpercnyi adatot tudott már továbbítani. (A korabeli katonai műholdak ekkor még csak 512 kBit/másodpercnyi adatátvitelnyi sebességre voltak csak képesek!) A katonai blokk igazi kommunikációs áttörését a MNIRTI fejlesztette BARSZ-szisztéma jelentette-, amely kivételesen nem egy új parabolatípust és híradórendszert takart, hanem az addig legyártott és hadrendbe állított világszínvonalú informatikai elemek együttes kombinációját. Érdekes, hogy a BARSZ (Барс) szó oroszul bár „Hópárducot” jelent, alapjában véve egy mozaikszót takart: Броне Автономная Радио Система, ami magyarul „védett, autonóm rádiórendszert” jelentett.


A BARSZ-rendszer és a Varsói Szerződés


A Szovjetunió és gazdasági-katonai csatlósai 1987 decemberétől kezdhették el üzemszerűen működtetni a „Hópárduc”-rendszert. A Kreml kalkulációi alapján a Varsói Szerződés tagállamainak területét 26 fix telepítésű állomással teljesen le lehetett fedni, amely lényegében több mint 5000 kilométernyi táv átfogását jelentette. Moszkva a Vörös Birodalom eurázsiai szakaszát (a Szibériában már kiépített SEVER-hálózattal közösen) 28 BARSZ-porttal akarta lefedni, ám ezek megépítésére a Mihail Gorbacsov által meghirdetett glasznoszty és a peresztrojka miatt már nem kerülhetett sor-, pedig az így 54 modulra felduzzasztott informatikai térháló már közvetlen adatforgalmat is lebonyolíthatott volna Vlagyivosztok és Kelet-Berlin között. Ettől függetlenül a Szovjetunióban öt, Lengyelországban hét, az NDK-ban és Csehszlovákiában három-három, Magyarországon és Bulgáriában pedig négy-négy BARSZ típusú objektum megépítésére került sor 1983 és 1987 között. Magyarország esetében három műtárgynak (501,502,503) kellett az építési és az üzemeltetési költségét kigazdálkodnia Budapestnek, s csak az 504-esnek hívott hajagtetői objektum kivitelezését és anyagi fenntartását vállalta át az SZKP-, amely egyébként a „Délnyugati lánc” egyik végpontja volt.

A magyar híradórendszer legnyugatibb pontja a Herend melletti Középső-Hajagon átadott 504-es állomás volt, amely nemcsak azért volt különleges, mert a szovjetek építették, hanem mert nukleáris csapás ellen is hathatós védelmet nyújtott, ellentétben a magyar építésű másik három állomással szemben.


bars halozat


Középső-Hajag, BARSZ-504

 

A Bakony déli részén, a 646 méter magas Középső-Hajag csúcsán kialakított kommunikációs állomást 1983 nyarán kezdte el építtetni Moszkva. Az első építési fázisban a szovjetek 48670 négyzetméternyi területet taroltak le az erdőből, hogy az így kialakított szabálytalan négyszög alakú terület keleti oldalában egy 11 méter mély gödröt alakíthassanak ki robbantásos eljárással. Kizmus Szabolcs amatőr hadtörténész mérései alapján, a „talajrendezést követően” a gödör alját 90 centiméter vastag monolit vasbetonréteggel töltötték fel az oroszok. A fő-és mellékfalakat előre gyártott elemekből építették fel az építőipari szakmunkára befogott szovjet kiskatonák, amelyek 45 centiméter vastagok, 4 és fél méter magasak, valamint másfél méter szélesek voltak. Ezeket az előre gyártott egységeket a herendi vasútállomás melletti üzemben öntötték ki. A beépítésre került falakat kátrány és egy speciális szigetelőanyaggal vonták be, amelyre másfél-két méter vastagságban földet hordtak. A mesterséges domb alatti műtárgyban két szintet alakítottak ki. Az alsó szint belmagasságát 3,30, a felső szintet pedig 3,60 méterben határozták meg. 

 

Oroszorszagbol szeretettel

Oroszországból szeretettel (Fotó: Kizmus Szabolcs/Hadsz)


alaprajz

A Hajagtetőn átadott BARSZ-504-es számú bunker emeleti és földszinti nézete (Grafika: Falanszter.blog.hu, Kizmus Szabolcs/Hadsz)


A nyugat felé néző főbejáratot statikai okok miatt tölcsér formájúra képezték ki. Innen a látogatónak egy szűk lépcsőfolyosón bemerészkedve 4-6 méternyit kell lefelé haladnia, hogy a lökéshullám kivédésére beszerelt négy darab 400 kilós páncélajtón túlhaladva, megérkezzen a vegyi és a biológiai szennyeződést lemosó hét, egymásból nyíló szobákból álló fertőtlenítőkbe, az úgynevezett dekontamináló egységbe. A fürdőből kilépve jutunk el a központi folyosó nyugati végébe. Itt balra fordulva, a normál helyzetben használatos főbejárat páncélajtaját láthatjuk, szemben pedig az irányító szobát. A központi folyosó baloldalán további 5 szobát alakítottak ki az oroszok. Ezekben az apró helyiségben kapott helyt a három mellékhelyiség és a négy zuhanyzó, a konyha, a mosogató és az élelmiszerraktár. A spájzzal szemben volt bunkerparancsnok 6 négyzetméteres puritánul berendezett szobája. Az orvosi szoba közvetlenül a parancsnoki háló mellett volt. Külön étkezőt egyébként nem alakítottak ki a hajagtetői állomásban.

A keresztfolyosó keleti oldalán kapott helyt a 21 fő számára átadott, háromszintes emeletes ágyakkal berendezett legénységi hálószoba, a komplexum radiológiai és 20 aktív szénszűrővel felszerelt termei, a hatalmas klímablokk hűtőegységei, valamint a levegőcsőt is befogadó rakodóakna. A szűk járat északi végén képezték ki az 501-es számú galgamácsai komplexum felől érkező információk befogásáért felelős úgynevezett keleti torony transzmitterjét, A keresztfolyosó déli végén nemcsak a bunker komplett híradó és kommunikáció-technikájának vezérlőtermébe léphetünk be, hanem a déli torony üzemeléséért felelős híradószobába is. Ez utóbbi az Észak-Olaszországba telepített NATO-csapatok ellen harcoló szovjet és magyar harci egységeket volt hivatott irányítani az osztrák és a jugoszláv troposzféra-légtéren keresztül. (Az 504-es antennaállomás rádióhívójele: диодон, az ide elhelyezett alakulat postafiókszáma pedig в/ч пп 32362 volt.)


klima

Fotó: Kizmus Szabolcs/Hadsz)


Az oroszok az objektum közepén képezték ki az alagsorba vezető lépcsőházat. Itt kapott helyt a szennyvíztároló, a dízelmotorok működéséhez szükséges üzemanyag tartályok, a kompresszor, a sorba kötött akkumulátorok terme, a vízpumpák és a szivattyúk szobája, illetve három víztározó, amelyekben külön-külön tárolták az ivóvizet, a hűtővizet és a tűzoltásra elkülönített ipari vizet. A gépházban 2 darab 24 hengeres dízelmotort építettek be, amelyek 820-820 lóerejükkel -teljes elzárás esetén- két napig lettek volna képesek ellátni az objektumot energiával. A víz és az élelmiszertartalék maximum csak egy hétig volt elegendő. A felszínen nyolc darab, egyenként 18 méter hosszú, 4 méter magas és 5,5 méter széles garázs kialakítására is sor került.


garazsok

Pofás és feltörhetetlen garázsok Hajagon (Fotó: Kizmus Szabolcs/Hadsz)


A rendszerváltáskor a szolgálat 1991 márciusban vonult le a hegyről, hogy átadja a helyet az objektumot megsemmisítő csapatnak. Magyar cég közreműködéssel elbontották a műszaki berendezéseket és az egyik antenna tornyot is ledöntötték. Ténykedésükre nem sok idejük maradt, mivel 1991. április 12-én az orosz alakulat távozott Herendről és a további bontásokat leállították. A komplexum azonban hiába került ekkor magántulajdonba, a pénztelenség miatt őrizetlenül hagyott bunker hamar a színesfém tolvajok Mekkája lett. Pár év alatt szétlopták az objektum értékeit: lángvágóval leszerelték a vasajtókat, elvitték az itt hagyott vagy felejtett műszaki berendezéseket, és a MÉH-be kerültek a kábelek, rézhuzalok többsége is.


Jamrik Levente, Kizmus Szabolcs


Az objektum titkait lelkes amatőr bunkerkutatók csapata kutatja rendületlenül és igyekszik hadtörténeti érdekességeit az érdeklődőkkel megismertetni. Gyűjtjük a kor érdekességeiről a fotókat, egyéni beszámolókat az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre. Ha van érdekes története keressen meg bennünket, hogy dokumentálhassuk a történelmet.


A terület magántulajdon! Belépés veszélyes és tilos!