BIG JUMP- NAGY UGRÁS 2019.07.14. 15:00 órakor!
Már több mint egy évtizede Európa-szerte fontos üzenetet közvetít a Big Jump-Nagy Ugrás.
Amellett, hogy szuper nyári program egyszerre ugrani folyóink vizébe, arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen fontos az ember és a természet közötti harmónia újjáélesztése.
Herend bőven büszkélkedhet tavakkal, forrásokkal, patakokkal mivel nagy vízgyűjtő területen fekszik a Bakonyban. A tiszta víz áldás, de alkalmanként a hírtelen esőzések próbára teszik a települést. Az élővilág és a lakosság számára fontos, hogy harmóniát teremtsünk a természettel.
Július második vasárnapján Európa-szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyókba és más természetes vizekbe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre. Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson 2005-ben több mint 250.000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban.
2017-ben Herend csapata első helyezést ért el a programról készült kisfilmjével, melyet fiataljaink alkottak. Díjazásul településünkre látogatott a WWF Élő Duna turné c. programjával, melyben a herendi iskolások nagy örömmel vettek részt és sok tapasztalatot szerezhettek.
Idén is csobbanjunk nagyot!
A HATESZ Egyesület a WWF Magyarország felhívásához idén is csatlakozva megrendezi a herendi Nagy Ugrást 2019. július 14-én, vasárnap délután 15 órakor Herend központjában a Séd-patakba.
Mindent az élővizek megóvásáért
A Nagy Ugrást kezdeményező Európai Folyókért Hálózat (ERN) eredeti célkitűzése az volt, hogy társadalmi támogatói bázist építsen ki az Európai Unió vízvédelmi szabályozási rendszerének és Víz Keretirányelvének népszerűsítéséhez. A kezdeményezésről mostanra elmondható, hogy inspiráló és tömegeket megmozgató esemény lett, ami Európa-szerte hitelesen képviseli az élővizek védelmének fontosságát. A kezdeményezés a folyók iránti elkötelezettséget szimbolizálja.
Várjuk a jelentkezőket, résztvevőket, támogatókat közösségi programunkra!
Üdvözlettel: Bácskai Péter, HATESZ Egyesület elnöke, Herend
PROGRAMOK - Ugorjunk együtt az élő folyókért! Dísztó - Herend központjában
14:45 TÓ-NYI-TÓ
14:55 Elhelyezkedés a Séd-patak mentén-zenés bemelegítés az ugráshoz
15:00- HA TESZ-JUMP LESZ BIG JUMP a Séd patakba
15:15 VIZITÚRÁRA INDULÁS a Kossuth u. hídhoz
15:30- VIZITÚRA 417m Vizitúra a Séd-patakban (gumicsizma, vízicipő)
15:55-Futók felkészülése, bemelegítés zenére
16:00-FU TÓ - HA TESZ-FIT LESZ Futás a herendi tó körül vizes öblítéssel!
16:10 PANDA sorsolás
Folyamatosan:
- HATESZ KISVONAT újra közlekedik a parkoló területén
-HA TESZ Szomjas lesz: SZÓDA PARTY-Mindenki hozzon poharat!
Eldobható műanyag poharakat a rendezvényen nem használunk!
-PET hajók bemutatása
-Tutajozás a tavon, strandfelszerelés szükséges
- Fagyizás
-16:10 -kor PANDA sorsolás
Programon való részvétel ingyenes!