A legvizesebb teljesítménytúra a víz világnapján

Lelkes, barátságos és profi csapat eseményén vehettünk részt a Bakony rejtett zugaiban. Olyannyira rejtett, hogy mindvégig szalagok kísértek bennünket – mivelhogy jelzett ösvényen nem is jártunk. Sőt, többnyire ösvényen sem! Erdők mélyén, hegyi réteken, csodálatos szurdok medrében viszont igen. A Tiszta víz 22 teljesítménytúra felejthetetlen élményeket adott.

Drága Viktor barátunk most elégedett lehet velem – mosolygok az autóban Márkra, akivel Herend felé tartunk. Márciusban ez a nyolcadik túrám a Bakonyban. Akarom mondani: szeretett Bakonyunkban. Aztán a fent említett Herenden Ildi is csatlakozik hozzánk, aki ide biciklivel érkezett a szomszéd községből. Ja, hát így könnyű… Együtt tehát a csapat, a reggel pedig – egyelőre – friss, sőt: hideg. Fázik a kezem, de itt mindenféle langyos tavaszt ígérgettek, hát nekivágok pólóban és egy papírvékony mellénykében. Két kilométer után aztán már kitűnő döntésnek bizonyul, mindvégig. Addig azonban vizekkel kezdünk, mindjárt a rajt után. De mennyi víz!...

A teljes cikk itt olvasható a szerző fotóival illusztrálva: Turista magazin

Írta : Gombos Kálmán a 22km túra résztvevője

További képek a Google fotó albumunkban is megtekinthetők itt: Tiszta Víz 2019

Elérhetőségek

Hajagi Természetvédő és Szabadidő Egyesület

Cím: 8440 Herend, Dózsa György utca 53.
Telefon: +36-88/785-702
E-mail: info@hajag.hu
Egyesület elnöke: Bácskai Péter
Adószámunk: 18650703-1-19
Bankszámlaszámunk: 73600039-15304991
Pénzintézet: B3 Takarék Takarékszövetkezet

© 2019 hajag.hu. A HATESZ Egyesület – Hajagi Természetvédő és Szabadidő Egyesület honlapja. Minden jog fenntartva.
Készítette és üzemelteti a skindrome studio. JoomShaper HELIX3 keretrendszerre építve.